Theoden király székhelye.*
A megérkezésünk utáni akklimatizáció után az első „igazi” napunkra betervezett túra egyből ez egyik legjobban várt is volt, mert Rohan „fővárosát” Edorast vettük célba, illetve azt a helyet, ahol Edoras külső jeleneteit forgatták. Ez Canterbury megyében Mt. Sunday, azaz Vasárnap-hegy. Onnan kapta a nevét, hogy a régmúltban a környező farmokról itt gyűltek össze vasárnaponként a „boundary-riderek” akiknek az volt a feladatuk, hogy ellenőrizzék és karbantartsák a hatalmas farmok kerítéseit. Ez egész embert kívánó feladat lehetett, mert kerítés az van NZ-on bőven. Elképesztő mennyiségben és hosszúságban. Alig-alig mentünk olyan úton, amelyet nem szegélyezett volna léc, drót vagy a kettő kombinációjából épített kerítés. Még legmeredekebb hegyoldalakon is. Valahogy el kell különíteni egymástól a sok legelésző állatot.
A helyszín egy meredek domb egy hatalmas gleccservölgyben, ahol a Rangitata folyót találhatjuk. Jó távol van mindentől, a Mt. Potts farm közelében (konkrétan itt, ha valaki szeretné látni mennyire messze van a civilizációtól). A farmon egyébként vendégház is van, gondolom életük üzlete volt, mikor forgatták a filmeket, mert a csak a díszlet felépítése kilenc hónapig tartott. Sajnos ezt teljesen lebontották, ezért most semmi sem látható belőle, de maga a táj is káprázatos. Az eldugott lokáció ellenére nem nehéz megtalálni, mert a NZ-i kormány honlapján külön oldal foglakozik azzal, hol forgatták a Gyűrük Ura és a Hobbit filmeket. Komolyan, itt ti is megnézhetitek. Az NZ-i idegenforgalomnak egyébként óriási jótétemény volt, hogy a filmeket itt forgatták, becslések szerint évente százezres nagyságrendben mennek turisták a világ végére, csak azért hogy a filmekben látott helyszíneket láthassák. Abban a biztos vagyok a többiek döntésében is szerepet játszik. Velünk sem volt másképp.
Csepergő esőben indultunk el Christchurchből, az ég olyan szürke volt, mint templomi elefánt feneke fürdetés után. Ahogy kiértünk a városból szembesülhettünk az NZ-i sövényfetisizmussal. Ennyi sövény a világon összesen nincs, mint NZ-on. Sőt egészen új szintre emelték a dolgot, mert a „sövény” magyar meghatározása szerint „Sűrűn ültetett bokrokból, cserjékből álló kerítés” (forrás magyar értelmező nyelv szótára, Országos Széchényi Könyvtár). Na ez NZ-on nem elég, itt fenyőkből, juharfákból és még ki tudja mikből is sövényt formálnak. Tényleg sövényt, nem fasort, mert egybefüggő felületet képeznek a fákból. Láttunk legalább 10 méter magas zöld falakat is. Ezek már akkorák, hogy csak kb. 7-8 méterig tudják nyírni, onnantól kénytelenek hagyni ismét burjánzani az ágakat. Utunkat lépten-nyomon ilyenek szegélyezték. Egyébiránt sok érdekes nem volt, birkák és tehenek legelésztek a kerítésekkel akkurátusan elválasztott legelőkön.
Ahogy elhagytuk az utolsó települést és nem sokkal később az aszfaltutat (jó 25 km-t kell földúton menni), elállt az eső és elkezdett tisztulni az idő. Mt Sunday-al szemben egy kis parkolóban álltunk meg, látszott, nagy tömeg nem lesz, mert összesen még két autó várakozott ott. Innen már közel maga a domb, ami magánterületen – egy tehénlegelőn – van. Erre fel is hívják a figyelmet, de abból is kiderült volna, hogy számtalan szarvasmarhával találkoztunk rövid kis gyalogtúránk során. Mivel éppen kicsiny borjaik voltak, nagyon bizalmatlanul méregettek minket, de incidensre nem került sor, megtartottuk a tisztes távolságot.
Bár teljesen beöltözve indultunk neki a túrának (mivel az autó 12 fokot mutatott), mire felkaptattunk a domb tetejére, rendesen kimelegedtünk. A panoráma mindenért kárpótolt. Körben a felhőkbe burkolódzó magas hegyek, alattunk billiárdasztal simaságú völgy, benne a kanyargó folyó. Kristálytiszta levegő, és szinte - majd 10 perc múlva valóban - egyedül voltunk. Ráadásul Théoden király fogadótermében! De legalábbis ott, ahol azt a film kedvéért felépítették. Nehezen teltünk be a látvánnyal és az élménnyel. De annak is nagyon megéri, aki hírből sem hallotta Tolkien meg Peter Jackson nevét, mert 360 fokos pazar panoráma van a domb tetejéről. Csak a kilátás miatt is érdemes odamenni. Jó fél óra múlva láttuk, hogy folyamatosan érkeznek az autók a parkolóba, és perceken belül nagyobb lesz a népsűrűség a dombon. Megvártuk hát, míg az első csoport felér a dombtetőre, és visszaindultunk.
A közeli Kócsag-tó felé vettük az irányt, és mire odaértünk már a nap is kisütött. Előzetes kutakodásaim alapján ide is egy rövid túrát terveztem, gondoltam jó ötlet lesz fokozatosan bevezetni a családot a gyaloglás örömeibe (az út vége felé ugyanis egy 19km-es túra volt kinézve, 1700 méter szintkülönbséggel). Ez már csak azért is kellett, mert rajtam és Krisztin kívül mindenkinek vadiúj bakancsa volt és az álmoskönyv szerint friss bakanccsal nagy túrára indulni nem sok jót jelent. Persze otthon már viselte mindenki a lakásban, de ez volt az első nap, amikor rendeltetésszerűen használták családom tagjai. Gondoltam jobb, ha csak pianóban gyalogolunk.
Az első adandó alkalommal megálltunk a tó partján piknikelni, és egy kicsit elbizonytalanodtunk, mert a kinézett útvonal egy domb tetejére ment fel és az egyetlen domb, amelyet mi láttunk a tó mellett, az egy igen-igen meredek hegynek tűnt inkább. Itt kabinetlázadás tört ki, senkinek nem akaródzott felkaptatni a hegyre. Beadtam a derekam, lemondtam a hegy megmászásáról. Mikor elértünk az út végét jelző parkolóba, a hegy közelebb jött és még nagyobbnak tűnt, meg is állapítottuk, tuti nem ezt néztem ki magunknak eredetileg. Nem is. Egy kis dombra kellett csak felmennünk, ami nagyon becsapós volt, mert alig emelkedett (ezért nem is vettük észre messzebbről), viszont nagyon sokáig tartott a lanka, ezért mire a tetejére értünk, azért 71 méterrel a tó felett voltunk. Onnan tudom ilyen pontosan, hogy letöltöttem egy kis app-ot a telefonomra, amelyen részletes, szintvonalas térképek vannak egész NZ-ról, és a GPS-el együtt követni is tudja az ember túráit. A jó meleg szobában szuperül lehet használni, terepen annyira nem, mert a.) alig látszik, b.) annyira eszi az aksit, hogy kb. egy óra alatt lemeríti a telefont.
Eddigre már elég rendesen sütött a nap – ezt leginkább onnan tudjuk, hogy este szomorúan konstatáltuk, mindenki rendesen megpirult - és ha nem lett volna élénk szél, bizony melegünk is lett volna. Így viszont tökéletes időben élvezhettük az itt is percekig-tátva-marad-a-szád szépségű panorámát. Leheveredtünk a fűbe, néztük a nagy szélben rohanó felhőket, meg a csodálatos tájat. Élveztük, hogy együtt vagyunk, hogy egyedül lehetünk (ez 1,3 milliárd ember között élve különösen óriási kincs), a káprázatos tájat, a jó időt. Ha nem bújik el a nap, talán még most is ott heverésznénk. De ahogy árnyékba kerültünk, kiderült, nincs is olyan meleg, és az óránkra nézve megállapítottuk már négy óra, ideje mennünk.
Szállásunk Geraldine városkában volt, rögtön a főutcán, ami itt kivételesen nem jelentett semmi gondot, mert annak ellenére, hogy egy kétszámjegyű főút mellett laktunk, egyáltalán nem volt forgalom. Mivel volt egy jól felszerelt konyhánk (mikró, tűzhely, hűtő, edények, evőeszközök, poharak), úgy döntöttünk, veszünk virslit, kolbászt, kenyeret és főleg friss salátát a boltban, és azt fogjuk vacsorázni. Ez nekünk, indiai lakosoknak, nagy élmény, mert ami virslit Delhiben lehet kapni az a bűn rossz és az ehetetlen között mozog, kolbász egyáltalán nincs. Friss salátát meg nem merünk enni, mert azt nem tudjuk tökéletesen fertőtleníteni. Hogy, hogy nem, egy kétliteres fagyi is valahogy becsúszott a kosárba (a fagyi is csapnivaló Delhiben), ezért aztán jól jött, hogy vittünk magunkkal egy kis Planet Earth 2 videót. Befűtöttünk (mert nekünk, elkényeztetett szubtrópusi ürgéknek, csak kevés volt a 18 fok a szobában), elhelyezkedtünk kényelmes nappalinkban, összekapcsoltuk a számítógépet a TV-vel, és elkezdtük módszeresen pusztítani a csokoládéfagylaltot. Majdnem 75%-át sikerült is lenyomni, miközben Attenborough bácsi mesélt nekünk. Öttagú családként egyébként minden szállásunk ilyen apartman volt, mindenütt volt jól felszerelt konyha. Ennek leginkább azért örültünk, mert így mindig normálisan meg tudtunk reggelizni. Persze ennek a kényelemnek ára volt, 180-320 NZ dollárba fájt egy éjszaka ötünknek. Sőt, volt olyan hely, ahol 400 fölött fizettünk. NZ nem egy olcsó hely.
Ez volt a mai utunk: 
Itt láthatjátok utunkat Edorasba
Zene: Music of Rohan, LOTR
Ez pedig az út a Kócsag-tóhoz, majd Geraldine-ba
Zene: Music of Rohan, LOTR
* Forrás: Methven MT Hutt Guide NZ
