"Mordorba nem szokás csak úgy besétálni"
2017. január 26. írta: zdyzs

"Mordorba nem szokás csak úgy besétálni"

De még mennyire nem. Azoknak, akik még nem Gyűrűk Ura rajongók (van ilyen?) - a címben szereplő mondatot az első könyv/film egyik kulcsszereplője mondja az egyik fontos jelentben (Boromir, Elrond tanácsában). Hogy jön ez ide egy új-zélandi utazásról szóló blogba? Nos, azt gondolom mindenki tudja, hogy a filmeket Új-Zélandon forgatták. Ebből következően Mordor „földi megfelelője” is a szigetországban van. És bizony semmilyen módon nem lehet oda „besétálni”, Új-Zéland irtózatosan messze van. Mindentől. Még Delhiből is (mert mi most éppen ott élünk), pedig a térképre ránézve az már mintha félút lenne. Nos nem. Nagyon-nagyon nem. Budapest-Auckland 17.724 km. Delhi-Auckland 12.501km. Még egyharmad út sincs. És a 12.500km nagyon sok. De megéri. Ízelítőül néhány fénykép:

Egy kicsit előreszaladtam, talán azzal kellene kezdeni miről, kiről fog szólni ez a blog. Nos, egy öttagú család kalandjairól, amelyeket egy 20 napos road-trip során éltünk meg. Múlt idő, mert arra már nagy nyugat-amerikai körutunkon rájöttem, semmi esély arra, hogy az út során blogot írjak. Arra bejegyzésenként ugyanis legalább két-három óra kell, és ennyit semmiképpen nem akartam elvenni így is rendkívül rövidnek tűnő utunkból (egyébként sem lett volna sem erőm, sem időm). Marad hát az utólagos beszámoló, amit ennek ellenére napokra bontva fogok majd prezentálni. Ajánlom mindenkinek akit érdekel milyen a világnak a másik felén utazgatni.

Annyi nagy előnye van az utólagos dokumentálásnak, hogy még egyszer át lehet élni azokat a fantasztikus élményeket, amelyekben részünk volt. Mert Új-Zéland – amit innentől csak NZ-nek fogok rövidíteni – egészen kivételesen gyönyörű hely. Pedig voltam már egy-két szép helyen a világban.

map_of_places_visited.png

A sárga és a rózsaszín pöttyök jelölik merre jártam már.

Családunk - ahogy az első képen látszik - idén már négy felnőttből és egy kamaszból áll, mert ikerlányaim tavaly nagykorúak lettek. Az elmúlt 7 évet Delhiben töltöttük (itt olvashatod miért, ha érdekel), sokat utaztunk a térségben. Nagy izgalommal vártuk a túránkat, mert a lányok tavaly szeptember óta Skóciában járnak egyetemre, ezért elég rég nem láttuk egymást.

Mint minden utunkat, ezt is gondosan megterveztem előre. Tudom, sokan vannak, akik a spontaneitást szeretik, nos ez szerintem öt főre annyira nem működik. Naponta egy-két órát szálláskereséssel és úttervezéssel tölteni szerintem időpocsékolás. Családunkban egyébként is szinte mindenki controll-freak, én sem vagyok kivétel. Na meg az előzetes tervezgetés megsokszorozza az élményt is. Egyébként most magamhoz képest elég sok játékteret hagytam, nem volt minden percünk előre beosztva, de az összes szállás és a fontosabb programok mind előre le voltak foglalva. Jó előre. És ezt mindenkinek tudom javasolni, akinek muszáj karácsony-szilveszter tájékán és/vagy január elején utazni. Az ugyanis abszolút, teljesen főszezon NZ-on és főleg a déli sziget frekventáltabb helyein már 5-6 hónappal előre elkel minden értelmes árú szállás. Queenstown városában például le kellett mondanom az előre foglalt szállást (nem tudták biztosítani, hogy mind az öten egy szobában legyünk) és másfél hónappal az út előtt a neten már csak USD 800/éjszaka áron voltak szobák. De erről bővebben majd ott. Lényeg az, ha valaki az ünnepek alatt utazik, az foglaljon korán. Még így is drága lesz a szállás, de nem kifizethetetlen.

Miért NZ? Réges-régi álmom volt eljutni oda és ezt csak erősítették a Gyűrűk Ura filmek, ahol a tájak egészen lenyűgözőek voltak. Természetesen az is nagyon segített, hogy gyermekeim nagy Gyűrük Ura fan-ek (és én is szeretem a fantasy irodalom alapművét). Ki ne szeretné megnézni a helyszíneket, ahol Frodo és Sam járt (már persze a filmekben)? Sokat jelentett az is, hogy NZ-on angolul beszélnek és mindenki elmondása szerint nagyon kulturált hely. Ezek alapján úgy gondoltam jó terepe lesz egy újabb road-tripnek (mert az amerikai – hasonló okokból is - nagyon nagy élmény volt). Nem mindenhova mennék ilyenre, Indiában például semmi pénzért nem vállalnék egy hasonló autós túrát. Az elképzelésemet maximálisan visszaigazolta a szigetország. Könnyű utazni, minden jól ki van táblázva, minden tiszta, mindenütt van szállás. Ennek persze ára van, de erről is később. Az is hozzájárult, hogy NZ-ra esett a választásom, úgy gondoltam, Delhiből csak közelebb van a világ vége (ami technikailag igaz is), és itt a környéken már sok mindent megnéztünk. Ráadásul idén olyan szerencsésen jött ki fiam téli szünete meg az én munkám is, hogy 20 napot rá tudtunk szánni az utazásra. Ez pedig nagy szó, mert az NZ-i nyár idején ennyit összerakni nagyon nehezen megy (2015/16 telén nem is sikerült). Szóval minden összejött egy szuper túrához. Hab a tortán, hogy lányaim egyik legjobb barátnője új-zélandi, így az ő meglátogatása is tervbe volt véve.

Mindenképpen az volt a terv, hogy nem ugyanonnan repülünk vissza ahova érkezünk, mert az plusz másfél nap vezetést igényelt volna, mivel mi mind az északi, mind a déli szigetet meg akartuk nézni. A kocsibérlés meg nem volt drágább, nem kellett semmilyen pluszt fizetni azért, mert 1.200km-el arrébb adtuk le az autót. (Itt ismételten reklámozni fogom a Rentalcars.com website-ot, jó 20%-al olcsóbb volt tőlük bérelni ugyanazt az autót, mint direktben az autókölcsönzőtől. Pénzt, kedvezményt nem kapok érte, egyszerűen csak elégedett voltam – sokadszorra – a szolgáltatásukkal.) Végül is az lett a legolcsóbb repjegy-verzió, hogy Christchurchbe repültünk a déli szigeten és Aucklandból indultunk vissza Delhibe. Christchurchből indulva megnéztük a Déli-Alpok legszebb helyeit, majd a nyugati parton felvezetve átmentünk az északi szigetre.

nz_trip_map.png

Nagyjából így.

Megvettem tehát a repjegyet, Delhi-Hong Kong-Auckland-Christchurch, illetve Auckland-Hong Kong-Mumbai-Delhi útvonalon. Nem mondom, hogy ez lett volna a leggyorsabb (sőt!), viszont a legolcsóbbnak bizonyult ebben az egyébként durván drága időszakban. De a gyerekek szünete miatt mi máskor nem tudtunk volna menni. Ez van, drága mulatság a gyereknevelés! Egyszer már töltöttük a szentestét útközben és rájöttünk az nem nekünk való, ezért csak december 26-a hajnal volt kitűzve indulásként. A karácsony meg a lányaink érkezése (december 19-én jöttek meg Skóciából) miatt szinte nem is készültünk az útra (az én korábbi foglalásaimtól eltekintve), gyakorlatilag 25-én kezdtünk foglalkozni az utazással. Akkor viszont jóleső izgalommal pakoltuk össze a dolgainkat. Utunk első napjáról a következő bejegyzés fog szólni, majd utána sorban a többi élmény. Kedvcsinálónak néhány újabb fotó:

A bejegyzés trackback címe:

https://nzfamiliytrip.blog.hu/api/trackback/id/tr5712157451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása