Mordorban mi marhára megszívtuk
2017. március 16. írta: zdyzs

Mordorban mi marhára megszívtuk

Mt. Doom árnyékában - január 9.

Azzal kell kezdenem, nem teljesen igaz a blog címe. Mordorba igenis be lehet sétálni. Legalábbis oda, ahol a filmek Mordorban játszódó jeleneteinek jelentős részét forgatták. A mai poszt arról szól milyen is Sauron birodalmának földi mása.

Mikor utunkat terveztem, mindenképpen el akartam menni a számtalan NZ-i lenyűgöző túra egyikére. NZ a túrázók paradicsoma, ezernyi jól karbantartott turistaút van, számos alapszolgáltatást adó menedékházzal, ahol – spártai körülmények között ugyan – a túrázók száraz, meleg ágyban tudnak aludni. Nem mellékesen nincsenek ragadozók, egyetlen mérges állat sincs és még agyhártyagyulladást terjesztő kullancsokra sem kell figyelni. Tényleg ideális.

Nagyon kacérkodtam egy ilyen több napos gyalogtúrával is, de végül sehogyan nem fért bele az időbe, no meg ezeket a szállásokat - abban az időszakban, mikor mi voltunk - fél évre előre le kell foglalni (bár pontosabb lenne ágyakat írni, mert a menedékházak úgy néznek ki, mint a katonai barakkok, sok emeletes ágy egy térben). Így maradtak a rövid, maximum fél napos gyalogutak. De azért teljesen nem adtam fel, kigugliztam, melyik a legjobb olyan túra, amely egy napon belül teljesíthető és a Tongariro alpesi átkelés (Tongariro Alpine Crossing) bizonyult annak. Szinte minden weboldal vagy blog szerint ez a legszebb NZ-on, sőt sokak szerint a világon is benne van ez első tízben. Külön érdekes, mert az útvonal a Tongariro és a Ngauruhoe még ma is aktív vulkánok között megy át. A Mt. Ngauruhoe pedig a filmekben maga az Orodruin, a Végzet Hegye (Mt. Doom), ami  az egész Gyűrűk Ura trilógia központi eleme. Ide tart három filmen/könyvön keresztül a szegény főhős. Talán már említettem, gyermekeim nagy Gyűrűk Ura rajongók, nem volt kérdéses tehát - ezt kipróbáljuk.

see_mt_doom.JPG

Ott van valahol a Végzet Hegye. Ennél többet nem láttunk belőle. :-(((( 

Nem egy pihentető délutáni séta, 19,4 km hosszú és 1890 m (!) szintkülönbséget kell ez alatt leküzdeni. Mindezt két működő vulkán mellett (utoljára 2012-ben volt itt kitörés, sok helyen tönkre is tette az utat és a pihenőket), jellemzően teljesen holdbéli tájon, mert a magasabb helyeken növényzet az gyéren van. A túra egy irányú, ezért buszjáratok vannak a két végénél levő parkolók között. Természetesen aranyáron, a 25,9km út 25 dollárba kerül fejenként. Ennyiért taxizni lehet a legtöbb nagyvárosban. De nincs mit tenni, hacsak valaki a csapatból esetleg ki nem hagyja a túrát és valami mással tölti a napot. Vagy a túra előtt, vagy utána lehet buszozni, mindkettőnek van előnye. Ha a kocsi felé megy az ember, akkor nincs időhöz kötve, annyi ideig megy, ameddig akar, de plusz 40 perc buszozással kezdi a napot. Ha a kocsitól megy a busz felé, akkor hamarabb elkezdheti a túrát, viszont időre kell a másik oldalra érni, mert a buszok előre meghatározott időben indulnak. Mi a második verziót választottuk, mert így is jó 50 percre voltunk a közelebbi parkolótól, nem akartunk még korábban kelni.

Ma már annyi információt lehet találni az interneten, hogy az ember azt hinné, nem fogják meglepetések érni (de, nagyon is). Szinte kilométerre lebontva el lehet olvasni mikor milyen az út. Amit mindenkinek a lelkére kötnek (minden hegyi túrán egyébként NZ-on, de itt különösen) – mindenféle időjárásra fel kell készülni, még nyáron sem lehetetlen, hogy a napsütés fél óra alatt viharos széllel érkező havazásba fog váltani. Végül is 765-1900 méter között megy a túra, minden elképzelhető. Hasonlóan nyomatékosan figyelmeztetnek arra, legalább fejenként két liter vizet kell vinni, mert a túrán sehol nincs ivóvíz.

indulunk.jpg

Indul a négy óra szívás.

Reggel 5:45-kor csörgött az óra, mert 7 óra körül már a túrán akartunk lenni, hogy biztosan elérjük az előre lefoglalt (és kifizetett) buszt. Magunkra vettünk három-négy réteg ruhát, felvettük a már előző nap bepakolt hátizsákokat, megnéztük az időjárás-jelentést és perceken belül elindultunk. 7-kor már valóban a Mangatepopo (mondom, hogy nem lehet mosolygás nélkül kibírni ezeket a maori neveket!) parkolóban voltunk, felmálháztunk, otthagytuk az autót, és nagy elhatározással nekiindultunk Mordorba vezető kalandunknak. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, szemerkélt az eső és minden szürke volt. Az időjárás-előrejelzés sem biztatott minket, de legalább annyiban nyugodtak voltunk, hogy 9-12 között kis esélyt adott csak a csapadékra. Mentünk előre a kiválóan kiépített gyalogúton, és bizakodtunk, hogy jobbra fordul majd az idő. Az én bakancsom azonnal elkezdte szívni magába a vizet, de erre fel voltam készülve, nem is vártam mást, így nem zavart (akkor még). 1,6 km után elértünk az egyik menedékházhoz, akik ott aludtak, éppen ébredezőben voltak. Itt találkoztunk a helyi ranger-rel, aki elmondta, szerinte teljesen felesleges bárkinek folytatni az utat, mert egész nap ugyanez a ködös idő lesz, senki nem fog semmit látni – majd elindult abba az irányba amerre mi is tartottunk. Arra is figyelmeztetett, az út legmagasabb részén viharos szél van.

Na, ez nagy dilemma elé állított minket, mert addigra sajnos a korábban szemerkélő eső komolyabbra fogta. És valóban semmit, de semmit nem lehetett látni a biztosan gyönyörű tájból, olyan köd volt. Rövid tanakodás után azért „egyszer élünk” alapon csak tovább indultunk. Ahogy lassan haladtunk felfelé, egyre ritkult a növényzet és egyre több lett a göcsörtös, fekete szikla, amelyeket jól láthatóan még nem volt ideje lekoptatni a szélnek, mert vélhetően nemrég kerültek oda valamelyik vulkánkitörés során. A mellettünk folyó patakok vize sárga és büdös volt a kéntől, nem véletlenül kell ivóvizet vinni. Messzebbre nem láttunk, viszont lassan, de biztosan, totálisan eláztunk. Legalábbis alul, mert sajnos nem vettünk vízálló nadrágokat – ez nagy hibának bizonyult. Kb. 4,5 kilométerre a kezdettől elkezd durván felfelé menni az út, és ott ismét van egy tábla, amely arra figyelmeztet, az alpesi zónába készülünk felmenni, ha nem vagyunk ideillően öltözve, ha nem érezzük teljesen jól magunkat, ha elfogyott a vizünk, forduljunk vissza. Mi sajnos nem tettük, bár korántsem voltunk az időjárási viszonyoknak megfelelően öltözve.

Elkezdtük módszeresen megmászni a rengeteg lépcsőt – kb. 650 méter alatt 280 métert megy felfelé az ösvény! – és feljutottunk egészen 1670 méter magasra. Na, itt kiderült mennyire mázlink volt eddig. Egészen idáig ugyanis mögülünk fújt a szél, szinte nem is éreztük. Valószínűleg jótékonyan tolt is felfelé minket. Ennek azonban itt vége volt, brutális erővel kezdett fújni oldalról-szemből. Itt jöttünk rá, miért ajánlják mindenkinek a meleg kesztyűt, vizes kezünk szinte lefagyott az óriási szélben. A legrosszabb mindebben az volt, a viharos szél ellenére csak a közvetlen környezetünket láttuk, az ígért bámulatos panoráma – és főleg Orodruin – elbújt a ködben (vagy felhőben?). Azt tudtuk, merre lehet a Végzet Hegye, de még csak irányában sem lehetett látni semmit. Amennyit a közvetlen környezetünkben láttunk, az nagyon érdekes volt, jól látszott, ez még „friss” hely, a mélyfekete sziklák úgy néztek ki, mint amelyek most dermedtek meg. Szinte látszott, ahogy a láva odacsapódott a földhöz, egészen éles formákat létrehozva.  Nem csodálom, hogy ezt választották Mordornak! Teljesen megfelel a Tolkien által leírt kietlen, barátságtalan, lélekölő tájnak. Mi duplán sorstárainknak éreztük Frodót és Samet, szenvedtünk mi is rendesen az elemektől. Annyi különbség persze volt - ellenétben a két Hobbittal - nekünk túl sok víz jutott osztályrészül, egyáltalán nem szomjaztunk, mint ők tették. De abszolút el tudom hinni, hogy jobb időben tényleg minimum két liter víz kell ide. Mi persze öten sem ittunk meg ennyit, annyira nem kívántuk. No meg persze nem kellett elbújnunk a mindent látó szem elől. Pedig volt egy gyanús sirály, ami nagyon úgy nézett minket, mint Sauron egyik feketelelkű szolgája. Mi a fenét keresne mást egy sirály 100km-re a tengertől, 1650méter magasan? Biztosan utánunk kémkedett!

Végül mielőtt a még kevésbé szélvédett Déli Kráternek nekiindultunk volna, egy nagyobb szikla szélárnyékában újabb kupaktanácsot tartottunk és a visszafordulás mellett döntöttünk. Úgy ítéltük meg, nem éri meg végigszenvedni az utat, majd még várni is a másik végén a buszra, teljesen átfagyva, mivel úgysem fogunk látni semmit abból, amit szerettünk volna. Az is elrettentett, hogy tudtuk, másfél kilométerre onnan, ahol vagyunk, egy via ferrata-n kellene felmennünk. Nem tudtuk elképzelni, hogy átfagyott kezeinkkel tudnánk kapaszkodni a hideg vasakba. Ugye milyen mázli, hogy az utunk elején hagytuk a kocsit? Ha másképp döntünk, nem tudtunk volna visszafordulni, kénytelenek lettünk volna végigszenvedni a túrát. (Nem mintha a visszaút nem lett volna szenvedés így is.)

Elkezdtünk ereszkedni lefelé és a szél, amely korábban segített, most totál szembekapott minket. Kiderült a hátizsákok is milyen jól védtek eddig. Az eső sem hagyott alább. Ott és akkor jutott eszembe, ez biztosan az a néhány óra, amin ha túl leszünk, ezerszer fogjuk jóízűen felemlegetni. De az is, hiába fogunk akár nevetve is emlékeznie erre, attól még abban a pillanatban nagyon szarul érzem magam. A bakancsom kb. egy liter vizet szívott magába; nadrágom vizesebb volt, mint seregben a fóka az egész folyosós felmosás előtt; az ujjaimat nem tudtam mozgatni annyira átfagytak és a szemüvegemen semmit nem láttam a szél által ráhordott esőben. Az utóbbit le is kellett vennem, mert már a lábam elé sem láttam. Családom többi tagja sem járt jobban, deréktól lefelé mindenkiből facsarni lehetett volna a vizet. Nagyjából itt, az eredetileg vízálló bakancsaik is megadták magukat, gondolom az impregnáló réteget ennyi idő alatt szépen elfogyasztotta a borzasztó időjárás. Nem véletlenül nincsenek nagyon ebben a posztban képek, annyira esett, hogy elő sem mertem venni a Canont. Még szerencse, hogy a GoPro kameránk vízálló, ezért van egyáltalán megörökítve sétánk Mordorban. (Akit a napsütéses fotók is érdekelnek, ezen a weblapon megtalálja)

 

Nekünk sajnos ez jutott a szép panoráma helyett. Itt most kétszeresen is jogos a zene! (by AC/DC)

Petivel az utolsó másfél kilométert szinte futva tettük meg, hogy mire a lányok az autóhoz érnek, addigra már jó meleg legyen, no meg ezzel valamelyest lerövidítettük a szenvedéseinket. Mivel továbbra is kb. 100 méterre láttunk, minden kanyar előtt reménykedtünk, ez lesz az utolsó, és végül fel is tűnt az a féltető, ami alatt a túraútra vonatkozó általános információk vannak. A kocsihoz érve jött az újabb hidegzuhany, a vízállónak hirdetett hátizsákjaink korántsem annyira állták a vizet, mint gondoltuk, ezért a gondos előrelátással magunkkal hozott váltás ruha is vizes volt. Nem teljesen (mivel össze volt hajtva), de annyira pont, hogy ne legyen érdemes felvenni. Ezen már csak röhögni tudtunk (a villamos kerekei alól kivillanó mosoly persze nem mindig őszinte), csak annyi vigasztalt minket, hogy nem mi voltunk az egyetlen ázott ürgecsalád a parkolóban, mindenki, aki ideért hasonlóan nyomorultul nézett ki. Az én családomban volt olyan, akinek annyira el voltak gémberedve az ujjai, hogy nem tudta levenni a nadrágját, mert nem tudott megküzdeni a gombokkal. Rajtam volt egy melegítő egy vastag sort és mindezek ellenére tökig (szó szerint) vizes voltam. Tényleg annyira reménytelennek tűnt a helyzetünk, hogy csak nevetgéltünk. Annyi kiderült, valóban igaza volt a Milford Sound-ban a vezetőnknek, ilyen körülmények között a műszálas ruházat egy kicsit kevésbé kellemetlen, mint a pamut. De csak egy kicsit. Az volt az egyetlen mázli, hogy a dzsekik, amelyeket viseltünk valóban elég jól ellenálltak az esőnek, csak ott áztak át, ahol valami miatt összegyűlt rajtuk a víz. Nem is tudom mi lett volna velünk, ha derék felett is totál vizesek vagyunk.

Ezerrel fűtöttünk a kocsiban, és mire visszaértünk a szállásra, némiképp visszatért belénk az élet.  A következő két-három órát teaivással és a vizes dolgaink szárításával töltöttük. Itt most nagyon jól jött, hogy óriási helyünk volt, szinte mindent beterítettek a cuccaink. Az összes fűtőtestet bekapcsoltuk –Ohakune síparadiscsom is, ezért voltak egyáltalán fűtőtestek – és a szobához járó hajszárító biztosítéka is többször letiltott, de lassan minden relatíve száraz állapotba került. Kivéve az én 20 éves bakancsomat, azt minden ceremónia nélkül kidobtam. Ennyivel kevesebbet kell hazacipelni.

Felhívtam még a buszos céget, hogy ne várjanak minket, mert nem sikerült az átkelés. Az elbukott 120 dollár ellenére egészen biztos, hogy jó döntést hoztunk, semmi értelme nem lett volna továbbmenni. Majd ha legközelebb NZ-on vagyunk, újra megpróbáljuk. De majd már csak akkor, ha tökéletes idő van. Inkább kivárom valahol a környéken. Visszatekintve lehet, hogy most is ezt kellett volna csinálni, de egy kicsit félrevezetett minket az időjárás-előrejelzés (azzal, hogy csak 10% az esélye az esőnek), no meg azzal nem voltunk tisztában, hogy a 60km-es szél a hegygerincen, esőben, csuromvizesen mit is jelent.

Annyira még sikerült rábeszélnem a családomat, hogy elmenjünk egy közeli vízeséshez (Mangawhero Falls) – csak akkor voltak hajlandók megmozdulni, mikor biztosítottam őket, 100 méternél többet nem kell gyalogolni a kocsitól – amely szintén szerepel a Gyűrűk Ura filmekben. Itt gyönyörű idő volt, még szivárványt is láthattunk, ahogy a lemenő nap rásütött a lezúduló vízre.

Ohakunéban még megnéztük a városka nevezetességét a Nagy Répát. Ez egy nagy plasztikrépa, egy répa tematikájú játszótéren. Erről nincs fotóm, mert a kölkeim nem engedték lefotózni, annyira ciki. Mondjuk nagyon nem küzdöttem érte (akit mégis érdekel itt megnézheti).  A vacsorán nem gondolkoztunk sokat, annyira jót ettünk előző nap, hogy újra a Vak Pintybe mentünk. Nem csalódtunk, ismét szédületesen finom hamburgereket kaptunk.

Nagyon nem úgy sikerült a nap, mint ahogyan elképzeltem, de azt be kell vallani, csapatépítésnek ennél jobbat nehezen tudtam volna kitalálni, a közös szívás mindig nagyon összehozza az embereket. Végül is több mint 12km-t tettünk meg 6 óra alatt és eközben 520 méter mentünk fel, majd ugyanennyit le. Ez összesen kb. annyi, mintha a Moszkva Szél Kálmán térről felsétálnánk a János hegy tetejére. Km-ben talán kevesebb, de szintemelkedésben 20%-al több. De persze nem ettől fog emlékezetes maradni, hanem a szörnyű pocsék időtől. Évek múltán viszont már csak a humoros oldalára fogunk emlékezni. Tulajdonképpen már most is.

Ennyit mentünk ma autóval.januar_8.jpg

Ezt meg gyalog:

mt_doom_tura.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nzfamiliytrip.blog.hu/api/trackback/id/tr9612342395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rehlaci · Http://Futoikrek.blog.hu 2017.03.16. 20:28:00

Legalább van miért visszamenni, mert ez a túra, szép időben, tényleg lenyűgöző!

pappito · http://pappito.com 2017.03.17. 02:24:20

Okahune inkább Ohakune lesz (a hatalmas répaszobor városkája)
Sajnálom, hogy ilyen cudar idő volt :(

A beázó hátizsák ellen a legegyszerűbb megoldás a packliner, ami minden nz túrázónak alap (köszönhetően a random időjárásnak), az ilyen hátizsákra húzható esővédők általában fabatkát sem érnek olyan időben amilyet sajnos ti is megtapasztaltatok, érdemes beszerezni.
olcsó: www.macpac.co.nz/msc-pack-liner.html
nemolcsó: www.completeoutdoors.co.nz/msc-survival-bag-packliner-orange-1110

a narancssárga (survival bag) vastagabb, de strapabíróbb, nekem van mind a kettő, de a citromsárgát szabtam méretre a hátizsákomhoz. Kevésbé elegáns, de szintén kiválóan működő megoldás a vastag fekete (kerti) szemeteszsák alkalmazása (az a lehelletvékony az gyorsan kiszakad) amit minden élelmiszerboltban lehet kapni.

Remélem az idő sokat javult és jól érzitek magatokat.

zdyzs 2017.03.17. 05:10:21

@pappito: Valóban Ohakune, javítottam az elírást. A Nagy Répáról meg el is feledkeztem, az is belekerült!
Persze, tudom én is mit lehetett volna tenni, hogy ne legyenek vizesek a cuccaink, de tényleg az volt az előrejelzésben, hogy csak 10% esélye van az esőnek. Sajnos pont az a 10% jött be.

pappito · http://pappito.com 2017.03.17. 07:09:25

@zdyzs: sebaj, majd legközelebb :)
a százalékok meg... itt néha még utólag sem találják el az időjárást, egyszerűbb úgy készülni, hogy úgyis esni fog. Pláne most ősszel.

vizsla_barat 2017.03.17. 12:33:36

Elmész "alpesi" hegyek köze utcai ruhában. Utcai bakancsban. Átázo hátizsákkal. És nem a rám szakadék. Haaaat. Mi a váltó ruhát cipőt mindig berakjuk ziplock zacskóba.

zdyzs 2017.03.17. 13:50:50

@vizsla_barat: Nincs teljesen igazad, csak annyiban voltunk nem megfelelő ruhában, hogy nem volt teljesen vízálló a nadrágunk. Mindenkin rendes, vízálló túrabakancs volt (az enyém sem felülről ázott, be volt fújva impregnálóval, egyszerűen tönkrement a talpa, 20 évet ezek szerint nem bírt, de ez már korábban kiderült, de új cipőben nem akartam 20 km-es túrának nekiindulni), az első két órában nem is volt velük semmi baj. Addig tartott ki rajtuk az impregnáló réteg. Persze, biztos lehetett volna még ennél is sokkal vízállóbb bakancsot venni, de soha nem terveztünk egész napos esőben menni. Ha tudtuk volna, hogy megállás nélkül esni fog az eső, el sem indultunk volna. Nem lett volna semmi értelme - mint ahogy nem is volt - mert semmit nem lehet látni.

vizsla_barat 2017.03.17. 14:34:57

@zdyzs: Rafujok valamit a bakancsra es vizallo lesz. Hm. Amit le is mos az eso. De most komolyan? Amugy a sztorid alapjan a ranger-re kellett volna hallgatni. Dehat o csak egy szerencsetlen buta alkalmazott. Nem egy okos magyar turpista.

pappito · http://pappito.com 2017.03.18. 02:40:06

@vizsla_barat: általában okos dolog a rangerre hallgatni, de azt is figyelembe kell venni, hogy a ranger mindig a lehető legalacsonyabb kockázatú megoldást fogja javasolni, akkor is, ha az előrejelzés nem rossz, de neki fáj a bütyke. Ez egy kiépített út és a turisták okosan úgy döntöttek, hogy egy ponton visszafordulnak, sajnos sokan nem ezt teszik.

De az is igaz, hogy errefelé simán meg lehet halni hipotermiában mire a S&R team odaér.

zdyzs 2017.03.18. 05:25:44

@vizsla_barat: Könnyű osztani az észt a kényelmes foteledből a képernyő mögül. Te biztosan teljesen jól és racionálisan tudtál volna dönteni, mikor 5 hónapja arra készülsz, hogy megcsinálj valamit, és végre ott vagy.
Egyébként pedig, ha kicsit figyelmesebben olvastad volna amit írtam, láthatnád, egyáltalán nem bántuk meg, hogy tovább mentünk. Igaz, akkor és ott szar volt, de már akkor is inkább csak röhögtünk azon milyen szerencsétlenek vagyunk, senki nem volt elkeseredve. Most pedig olyan élménnyel vagyunk gazdagabbak amit biztos, hogy az unokáinknak is mesélni fogunk.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lett volna még jobb, ha szép idő van.

Túlélő ... 2017.03.19. 00:31:55

Végülis hol van ez? Melyik földrész, melyik ország?

Fortress_ 2017.03.19. 00:39:49

@Túlélő ...: ... szerintem Afrika lehet. A táj, a hegyek látképe, a helyiségek hangzása miatt talán. De hogy az NZ mi a tököm azt nem tudom.

Túlélő ... 2017.03.19. 00:44:47

@Levisomnus: ... nem. ... Rákerestem. Tongariro egy hegység, Új-Zeelandon. ... Azért beleírhatta volna a gyerek a posztba. NZ -ket írogat. (ami meg New Zealand)

zdyzs 2017.03.19. 08:44:32

@Túlélő ...: @Levisomnus: Nem gondolotam rá, hogy posztoként is meg bele kellene írnom hogy ez Új-Zéland, mivel az egész blog arról szól. Majd vigyázok rá a jövőben.
Azért talán az, hogy a maori helységnevek milyen nevetségesek talán segíthetett volna....

vizsla_barat 2017.03.19. 18:30:27

@zdyzs: gyerekkent es felnottkent is szamtalan tura van mogottem. Volt eso, fagy, hoseg, stb. De egy biztos,hogy legalabb az alapveto idojarasra mindig fel voltunk keszulve. 5 honapot keszulsz ra, nincs megfelelo felszerelesed, nem vagy kepes az idojaras-elorejelzest megnezni es nem hallgatsz egy helyi vezetore. Nem tudom,ki az okosabb a kepernyo mogott.

Túlélő ... 2017.03.19. 18:58:12

@zdyzs: ... mondjuk mi is rájöhettünk volna az oldalt lévő fülszövegből: "kivik földjén". Én először jártam itt de tetszik a blogotok. Gratulálok a túra teljesítményetekhez is. Egyúttal irígykedem is nagyon. Új-Zeelend fantasztikus hely. Én Ausztráliáig jutottam csak, annak is mát 18 éve. De ott alig akad jelentős hegyvidék.

pappito · http://pappito.com 2017.03.28. 01:29:57

Hú, érdekes kommentek. Azért remélem nem ment el a kedvetek a posztolástól, szívesen olvasnám merre kujtorogtok, remélem minden OK.

durvul az ősz

zdyzs 2017.04.01. 09:28:48

@pappito: Kedvem nem ment el, csak az időm. De mindjárt jön a következő nap.

lolligagger 2017.04.02. 20:50:24

Minden turazoval megeshet hogy szarra azik de jo minimalizalni a mellekhatast. :) Gore-tex bakancs, dzseki, softshell nadrag. Es ha mar NZ-ben vagy, Icebreaker polo, pulover, alsonemu, zokni - igy meg ha tokig azol is, nem fogsz fazni. :) Icebreaker raadasul moshato, kezelheto. Lehet hogy nehez arrafele megjosolni pontosan az idojarast, es mindenre kell szamitani? Miutan sziget, talan hirtelen jonnek mennek esofrontok... vagy siman bejott az esos evszak.... csak talalgatok. Tovabbi kellemes turazast!

zdyzs 2017.04.05. 11:34:05

@Túlélő ...: Mi nagyjából 19 évvel ezelőtt készültünk Ausztráliába, de a feleségem terhes lett... Azóta sem jutottunk el oda. De egyszer majd csak sikerül.
A fülszöveg meg csak akkor látható, ha rálépsz a blogra, ha az Index2-n olvasod akkor az nem látszik. Remélem eszembe jut majd beleírni a posztokba, hogy hol is voltunk.

zdyzs 2017.04.05. 11:35:54

@lolligagger: Köszi a tanácsokat, ha majd nem Indiában lakunk - ahol elég nehéz túrázni - akkor talán beruházunk ilyenekbe. Egyelőre nem vagyunk annyit a természetben, hogy ez indokolt lenne - sajnos.
süti beállítások módosítása