Reggel egy gyors zuhanyzás után sietősen elhagytuk a Gwendolin Court Motor Lodge-ot – jegyezzétek meg ezt a nevet, semmiképp ne aludjatok itt Rotoruában – még a reggelit is inkább az úton oldottuk meg, olyan borzasztó volt a szállásunk. A korai indulás miatt már nyitás előtt odaértünk a Wai-O-Tapu Geotremikus Csodaországba (Wai-O-Tapu Thermal Wonderland). Nem bántuk, mert szerettük volna megnézni a parkot mielőtt még sor kerülne a Lady Knox gejzír kitörésére, amit 10:15-re jeleztek. A pénztárnyitáskor gyorsan megvettük a jegyeinket és elindultunk a rendkívül jól kiépített úton megnézni a látványosságokat.
Három egymásba fonódó sétaút van, ezek mellett helyezkednek el a látnivalók. 30, 40 és 75 percre saccolják, ha valaki 1, 2 vagy urambocsá mindhárom kört végigjárná. Ez apró dilemmát okozott, mert mi a 9 órás nyitás után 10:15-kor már a Lady Knox gejzírnél szerettünk volna lenni, elvégre elsősorban azért jöttünk ide. Aztán úgy ítéltük meg, csak megcsináljuk mindhárom kört, majd egy kicsit szedjük a lábunkat. Nem árulok el titkot azzal, ez sikerült is, sőt utólag az is kiderült, nem is kellett volna annyira rohannunk.
Sok érdekes dolgot lehet itt látni, iszaptavak, fumarolák, forró tavak, melegvízű patakok, pszichedelikus színekben pompázó medencék, valószerűtlenül zöld tavacskák – mind van. Sokat mégsem fogok írni róla, mert az igazat megvallva szép, szép, de a Yellowstone Nemzeti Parkhoz képest kispályás. Nagyon jó döntés volt, hogy megrövidítettük egy nappal rotoruai tartózkodásunkat, biztosan nem élveztünk volna több ilyen parkot látni. Főleg nem NZD 150-ért (emlékeztetőül az USA összes nemzeti parkjába – közte a Yellowstone-ba is - szóló egy éves belépő USD 80, ami NZD 120 sincs!). Ez sajnos mellékhatása annak, ha az ember sokat utazik szép helyekre, van, ami annyira szép, hogy másutt már nincs akkora katarzis élménye az embernek, ha hasonlót lát. Itt a legérdekesebb a Pezsgő Medence volt, ahol a folyamatosan feltörő gázok miatt állandóan buborékozik víz (innen jön a neve, gondolom még azelőtt nevezték fel, hogy 1963-ban Candido Enzo Jacuzzi feltatálta volna az azóta is róla elnevezett wellness-kádakat). A színei is gyönyörűek. Viszont a gázok miatt elég büdös és mivel a víz annyira meleg, hogy nyáron is gőzölög, emiatt nagyon nehéz fotót csinálni róla. Összességében nem bántuk meg, hogy megnéztük, de azért nem szórnék hamut a fejemre ha nem láttuk volna.
Ez az egyik iszaptó
És akit esetleg érdekel a sétánk egy része:
Lényeg a lényeg, 10:10-kor már a Lady Knox gejzírt körülvevő amfiteátrum-szerű padokon ültünk. Megjelent egy ranger, aki simán odaállt a gejzír mellé. Gondoltuk is, na, ez egy nagyon laza csávó, a gejzír mindjárt kitör, ő meg ott grasszál mellette. Nos, kiderült, annyira azért nem királycsászár, de ehhez jó száz évet vissza kell menni az időben. Történt ugyanis, hogy a XX. század legelején ezen a környéken egy börtön, vagyis inkább fogház volt, ahol a kevésbé kemény és a jó magaviseletű bűnözőket tartották fogva. Ezeknek viszonylag szabad kijárásuk volt a környékre. Egy kisebb csapat talált egy jó meleg vizű tavat. Nagyon megörültek neki, levetkőztek és nekiálltak a kis tavacskában ruhát mosni (akkoriban hiába tekergettétek volna a csapot, nem jött volna belőle meleg víz, sőt, ha jól sejtem, csap sem volt). Belerakták a ruhákat és egy kis szappant. Ennek az lett a következménye, hogy pár perc múlva a tavacska kitört és a ruháik szanaszét repültek. El tudom képzelni, milyen arcot vághattak a rabok, mikor a pofájukba robbant a víz. A nagy ijedtség után persze látványosság lett a dologból, melynek messze földről csodájára jártak. A nevét egyébként NZ 15. kormányzójától a kapta, aki ellátogatott ide és elnevezte második lányáról. Fel nem tudom fogni, miért akart valaki a lányának egy földből mereven kiálló csővel - amely ráadásul izgatás hatására kilövell! – emléket állítani, de nem vagyunk egyformák.
A ranger elmondta, az a jelenség magyarázata, hogy a mélyben kétféle hőfokú víz van, valamiért a hidegebb van felül és az lefojtja az alul lévő gőzt. A szappan/mosószer viszont megszünteti a víz felületi feszültségét, és emiatt az alatta levő forró víz és gőz ki tud törni. Így a gejzír kitörése szépen szabályozható. A helyiek ezt is teszik, a ranger beleszórt valamilyen organikus szappanszármazékot a gejzír nyílásába, és néhány perc múlva valóban megkezdődött a kitörés. Szóval nem vakmerőségből állt olyan közel a pasas, jól tudta, csak akkor fog történni valami, ha megpiszkálja a szökőforrást. Mondhatnánk, akkor ez nem is egy igazi természeti jelenség, mert csak akkor történik valami, ha megbolygatják a gejzírt. Ugyanakkor a ranger sietett leszögezni, magától is kitörne – mikor a vízgőz nyomása legyőzné a felületi feszültséget – de akkor teljesen kiszámíthatatlan lenne mikor. Ezért a nagyérdemű érdekében egy kicsit rásegítenek a dologra, ezért lehet pontosan megadni a kitörés időpontját. Itt láthatjátok az egészet, rögtön a legelején ahogy beleszórják az amfipatikus vegyületet.:
Lady Knox megtekintése után egész NZ-i utunk legjobban várt programja következett, elindultunk Matamata felé, ahol a Gyűrük Ura és a Hobbit filmek forgatására felépítették Hobbitfalvát. Azt már többször írtam, hogy a gyermekeim mind nagy Gyűrűk Ura rajongók (Csilla még a nemzetközi érettségijéhez szükséges esszét is Tolkien trilógiájából írta), nem volt kétséges, ezt a programot nem hagyhattuk ki. Természetesen jó előre lefoglaltam a helyünket az egyik túrára, ami itt a főszezonban nagyon ajánlott. Előzetes foglalás nélkül kora reggel oda kell érni, különben nem biztos, hogy aznap bejut az ember, és még ha sikerül is, akkor is több órát kell várni. Főleg ha az ember 5 fővel próbálna bekerülni, nekünk pl. már nem is sikerült volna, mikor átvettem a jegyeinket (nagyjából délben) hallottam, hogy aznapra már csak két hely van.
Magukat a díszleteket eredetileg lebontották, de mikor a Hobbit (Babó) filmek miatt ismét jelentkezett a stáb, hogy újraépítenék, a farm tulajai azt ajánlották, csinálják meg egy kicsit időtállóbb anyagokból, és hagyják ott, mert minden bizonnyal sokakat érdekelni fog. A Gyűrűk Ura filmek sikere miatt ehhez nem kellett kristálygömb, sőt valószínűsítem, hogy már addig is sokan keresték is rajtuk a hobbit-lyukakat (mivel én csak angolul olvastam a műveket, nem visz rá a lélek, hogy Babót írjak). A film producerei hozzájárultak és most mindenki örömére végig lehet sétálni Hobbitfalván, meg lehet nézni a Zsáklakot, a Tanácsfát, Samu házát, Veres Molnár malmát, sőt – kicsit eltérve a könyvek és filmek helyszíneitől – a Táncoló Pónit is, mert a híres kocsmát is itt építették fel (holott az Bree városában van, nem Hobbitfalván).
Mi a Shire’s rest-től (Megye pihenő) induló túrára fizettünk be, ezért ott jelentkezünk a jegyekért. Lehet indulni Rotoruából és Matamatából is, de ezek sokkal messzebb vannak. Mondjuk a matamatai indulópont nagyon mókás, mert az ottani turista-tájékoztató központban szedik össze az embereket, ami teljesen korhűre van megcsinálva (persze ilyet mondani egy fantasy könyvre talán nem a legadekvátabb, de nincs jobb szavam rá, lényeg az, a központ pont úgy néz ki, mintha a Megye egyik háza lenne). Onnan tudjuk, mert ennek a közelében ebédeltünk.
Mikor visszaértünk a Shire’s rest-hez, még volt bőven időnk, ezért ittunk egy kávét és megnéztük a szuvenír boltot. Visszafogtuk magunkat és végül csak egy hűtőmágnest vettünk. Bár nagyon nem esett nehezünkre, túl sok értelmes dolgot nem lehetett kapni. A túrára egy busszal visznek el, ami ebből a pontból egy kb. 10 perces utat tesz csak meg. Kiszállás után pedig kezdődik a varázslat. Mert amit a filmesek ott összehoztak, azt nehéz másnak nevezni. Olyan aprólékos részletességgel van minden kialakítva, hogy csak ámultunk. A száradni kitett ruháktól a füstölődő halakon keresztül az „ottfelejetett” söröskorsóig minden, de tényleg minden apróság ki van találva. Peter Jackson (a filmek rendezője) minden bizonnyal szélsőségesen maximalista. A Zsáklak feletti fa például nem igazi, műanyagból van, mert tökéletes alakú fát akart a filmen látni. Pár nappal a forgatás előtt a rendező rájött, nem tetszik a színe, ezért a sok tízezer levelet egyenként átfestettette. Nem ez az egyetlen történet, a hitelesség kedvéért az egyik munkatársának két héten keresztül semmi más dolga nem volt, mint ide-oda járni az egyik Hobbit-lak és a kiteregetett ruhák között, hogy olyan kitaposott ösvény legyen ott, mintha száz éve használnák. Biztosan ezért (is) olyan sikeresek a filmek, mert bár ezeket a részleteket nem regisztráljuk, de hozzájárulnak ahhoz, hogy élvezetes legyen.
Nagyon sok kép Hobbitfalváról
Egyik ámulatból a másikba estünk és persze rengeteg fotót készítettünk.Még a feleségemnek is nagyon tetszett, pedig róla sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy imádná Tolkient és/vagy a filmeket. Azaz még annak is élmény ez, aki nem Gyűrűk Ura rajongó. A túra nagyjából két órás, és a Táncoló Póniban zárul, ahol mindenki kap egy italt. Jó ötlet, addigra mindenki szomjas és a kocsma tökéletes hely még egyszer beleképzelni magunkat a hobbitok világába. Nagyon szuper volt, minden percét élveztük, életre szóló élmény.
Hobbitonból felvezettünk a Coromandel-félszigetre, ami a legtöbb útleírás szerint érintetlen és a legszebb hely az északi szigeten. És természetesen az út, amely félsziget partján kanyarog az egyik legszebb NZ-on. Valóban nem mindennapi látvány, ahogy az aszfaltcsík követi a part vonalát, sokszor szó szerint pár méterre a tengertől. Korláttokkal itt sem vacakoltak, ami nekem megmondom őszintén nagyon tetszett, jobban lehet gyönyörködni a tájban. Úgysem érdemes száguldozni, mert tényleg gyönyörű a táj, na meg több helyen maximum másfél sáv széles, de ez sem okozott gondot, mert nem volt olyan forgalom, hogy zavart volna. Az egész félszigetről sajnos nem tudok nyilatkozni, mi csak Coromandel városkájáig mentünk, ami egy 1660 lakosú apró hely, a benzinkutak (kettő is van) már mind zárva voltak fél nyolckor, mire odaértünk. Szerencsére a Coromandel Mussel Kitchen nevű vendéglő még nyitva volt. Ez – mint a neve is mutatja – egy kagylóra specializálódott étterem, minden étel kagylóból van, még a Peti által evett burger is. Mivel már nagyon éhesek voltunk, egy kicsit túlrendeltük magunkat, de becsülettel megettünk mindent – a kagylóleveseket, a kétféle ízesítésű főtt kagylót és a kagylóburgert is. Saját főzésű sörei is vannak a helynek, mivel én vezettem, a többiek meg nem nagy sörbarátok, ezt passzoltuk. Nagyon finom volt minden, jó helyet választottunk.
A vacsora után még sétáltunk egy kicsit a városkában – annyira tele volt a hasunk, hogy lefeküdni nagy hiba lett volna – de két vendéglőn és egy sikhek által üzemeltetett vegyesbolton kívül minden zárva volt, egy lélek sem mozgott az utcán rajtunk kívül. Mi is nyugovóra tértünk, azzal a szomorú tudattal, hogy a következő nap lesz az utolsó NZ-on.
Ez volt a mai utunk:
