Mt. Taranaki a tökéletes vulkáni kúp
2017. április 02. írta: zdyzs

Mt. Taranaki a tökéletes vulkáni kúp

Január 10.

mt_taranaki.gif

A Mt Egmont/Taranaki egy szinte teljesen kúp alakú, nyugalomban lévő, de még aktív vulkán az északi sziget nyugati partján. Annyira tökéletes az alakja, hogy az Utolsó Szamuráj című filmben (á la Tom Cruise) ez a hegy volt a Fujiyama. Amiatt látogattunk el ide, mert Zsuzsinak megtetszett egy kép, amelyen ez a vulkán látható. Valóban nagyon impresszív, egy 2518 méter magas meredek hegy emelkedik ki a szinte teljesen lapos síkságból, ettől északra egy 1200 méteres mellékvulkán és még északabbra egy 600 méteres domb található. De ha valaki délről nézi, akkor a másik kettő egyáltalán nem látszik és sok más szögből is csak a központi csúcsot látni.

Viszonylag korán indultunk, hogy az utazás mellett még kirándulni is legyen időnk. Örök optimistaként nem a leggyorsabb utat választottuk, hanem elindultunk a Ngauruhoe vulkán irányába, hátha legalább messziről megpillanthatjuk a Végzet Hegyét. Ez abszolút nem jött be, ugyanolyan kutyaütő idő volt, mint előző nap, mikor totál eláztunk. Legalább nem bosszankodtunk, hogy egy nappal később jobban jártunk volna.

A kerülő, amit emiatt tettünk, viszont sokszorosan megtérült. Ismét gyönyörű úton mentünk egész végig, ezúttal teljesen véletlenül. Mint kiderült, az úgynevezett Elfeledett Világ Országútra (Forgotten World Highway) vetett minket a sors. Ez a 43-as út, amely Taumarunui és Stratford (végre egy értelmezhető név!!!) között húzódik, és mint megtudtunk, önmagában is egy úticél (Ezen website  szerint pl ez no.1 út NZ-on) .  Régen ez egy fontos közlekedési út volt a tengerpart és a sziget belseje között, de mint a legtöbb kanyargós út, a gépkocsik elterjedésével elvesztette jelentőségét. Ezen az úton ugyanis megint csak képtelenség gyorsan menni annyit kanyarog. Ez gondolom a lovak és ökrösszekerek korában tök mindegy volt, most azonban már tényleg csak az téved erre, aki a táj szépségét akarja élvezni.

Az úton ugyanis nincs település, ki is írják az elején, hogy nincs tankolási lehetőség 142 kilométeren keresztül. Először gyönyörű zöld hegyek között kanyarog az út, egy szűk folyóvölgyben megy tovább, majd egy alig egysávos alagút után beér Whangamomonába, amely az egyetlen hely az út mellett (lakosság: 150 fő). Ez a kis falucska külön említést érdemel. Történt ugyanis, hogy 1989-ben az NZ-i kormány átrajzolta a járás (körzet?) határokat és Whangamomonát átsorolták egy másik járásba. Ez a helyieknek nagyon nem tetszett, ezért kikiáltották a Whangamomona-i Köztársaságot. Annak rendje és módja szerint elnököt is választottak és választanak is, a kétévente megtartott függetlenségi napi ünnepségeken (már amennyiben a korábbi elnök lemond vagy közben eltávozott az élők sorából). A választásokon akárki indulhat, aki január 17-én éppen a Whangamomona Hotel kocsmájában tartózkodik. 1999-ben egy kecskét választottak elnökké, állítólag megette a szavazócetlik nagy részét, és ami maradt, azon ő volt többségben.

img_0821.jpg

Ez a köztársaság székhelye ahol a választásokat tartják.

Mi is megálltunk egy kávéra. A pub nagyon hangulatos és találkoztunk az éppen regnáló elnökkel, a kocsmárosnéval. Ő csak átmenetileg töltötte be a tisztséget, mert a korábbi elnök elhalálozott, és a következő választásig valakinek el kellett látni a feladatot. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy alig több mint két héttel kerültük el a választásokat. Különben lett volna esélyünk nekünk is. Viszont  szerencsénkre már hétágra sütött a nap, ezért a Taranaki-hegyet teljes pompájában láthattuk, ahogy újabb kb. 40 km kanyargás után kiértünk a síkságra.

Stratfordban megkerestük a szállásunkat és elindultunk az Egmont Nemzeti Parkba. Ez volt az ututnk:

Elsőre a Dawson Falls látogatói központnál álltunk meg, ahonnan rengeteg túraút indul. Mi egy kb. két órás körutat választottunk, mert a leírások szerint az elején és végén az esőerdőben megy a gyalogút. Nem is csalódtunk, a mohák és zuzmók olyan mennyiségben nőttek a fákon, amit legfeljebb zs-kategóriás horrorfilmekben lehet látni, mikor a cselekmény érdekében simán feláldozható mellékszereplő teljesen érthetetlen módon ellenállhatatlan késztetés érez egy kis sétára éjfélkor a sötét és ijesztő mocsárban (persze én ezt csak elképzelem, mert soha nem nézek horrorfilmet). Nekünk persze egész más arcát mutatta, mert gyönyörűen sütött a nap, az egész erdő úgy nézett ki, mintha Arthur királlyal és Merlinnel sétálgatnánk egy tündérmesében. A fák közül pedig ki-ki villant a havas sipkájú, tökéletes alakú hegy. Az ég vakítóan kék volt, de az Avatar-szintű erdőben kellemesen hűvös volt. Varázslatos. Sajnos a képek nem tudják visszaadni, el kell mennetek megnézni.

Sok kép a varázslatos erdőről.

Ez volt a gyalogút:

A szuperül kiépített út egy pataknál ér véget, ahol egyrészt lépcsőzetesen van jó pár kristálytiszta vizű medence, másrészt a patak miatt nincsen erdő, ezért bámulatos kilátás nyílik a vulkánra. Itt hosszabban időztünk, mert csodálatos hely volt. Követtük a patakot felfelé a sziklák között, és egyszer csak az egyik kis tavacskánál  egyszerűen megszűnt. Gondolom az alján levő kövek között törhet fel a forrás, mert sem felülről, sem oldalról nem folyik bele semmilyen víz. A víz persze itt is jéghideg, de azért családom többi tagja a fotó kedvéért bokáig hajlandó volt belegázolni (lejjebb egy vízesés mellett).

Sok kép onnan ahol a túra végződött

Volt egy érdekes élményünk is. Ahogy ott üldögélünk a köveken, egyszer csak megjelenik egy helikopter. Sőt, nem csak megjelenik, de le is száll ott, ahol negyed órája még mi sétáltunk (egészen közel volt, ugyanis a 15 percből 13-at üldögéléssel töltöttünk). Nem tudtuk mire vélni az egészet, de hamar kiderült. A patakon ugyanis átível egy vadonatúj híd. Az utat is most fejezhették be, mert egyrészt nagyon látszott, hogy új, másrészt még ott volt néhány szerszám, pl. egy markolókanál is. Ez valami nagyon kis gépé lehetett, mert még egy bobcatnak is kicsi lett volna. Nos ezért az alkatrészért jött a helikopter! Ahogy felszállt, láttuk, hogy egy sodronykötélen lóg alatta a markolókanál, azzal repült el. Szóval ahelyett, hogy ezt a markolókanalat két ember feltette volna egy masszívabb talicskára, és szépen letolta volna az éppen most befejezett szuper minőségű úton, küldtek helyette egy helikoptert. Komolyan? Egy helikoptert? Mennyibe kerülhetett ez a szállítás? Mert azt értem, hogy sokba kerül a munkaerő NZ-on, de azért két munkás csak nem keres annyit, mint a helikopter pilótája, meg a kerozin, meg az amortizáció! Mindegy, az ő dolguk, nem az én adómból megy. (Bár közvetve az én pénzem is volt, mert gondolom ezért is olyan drága NZ)

A visszaút is gyönyörű, számtalan apró és egy nagyobb vízesés mellett mentünk el, a fák között most is láthattuk a havas csúcsot és az erdő itt is mesebeli volt. A parkolótól még elmentünk egy rövidebb túrára a központ nevét adó Dawson-vízesésig, amely 18 méter magas. A patakon 1935 óta folyamatosan működik egy generátor - amelyet ráadásul eleve használtan vettek, 1899 és 1901 között készült valamikor. Bevallom, ez a 82 éve szolgálatban levő remek gép a mi szívünket nem dobogtatta meg a kellő mértékben (nincs műszaki érdeklődésű a családban), annál inkább az erdő, ahol sétáltunk, no meg maga a vízesés.

Ezek után átmentünk egy másik parkolóba, ami légvonalban 1,62 km, kocsival viszont 34,4!!! Mi kocsival mentünk, lehet, jobban jártunk volna gyalog. Ekkorra már elég késő lett, ezért ott rajtunk kívül nem volt senki. Próbáltunk valami rövid sétautat találni, de nem jártunk sikerrel. Be kellett érnünk annyival, hogy kinéztünk a síkság felé a nagyszerű kilátóból, és a távolban a felhők fölött megláttuk a Mt. Ruapehu csúcsát - annak lábától indultunk reggel. Élveztük a csendet és az ismét (még mindig?) káprázatos tájat.

Stratfordba visszaérve sietősre vettük a dolgot, mert azt olvastuk, NZ egyetlen zenélő óratornya ebben a városkában van. Hogy-hogy nem, a Rómeo és Júliát dolgozza fel. Minden nap 10-kor, 1-kor, 3-kor és 7-kor öt percig zenél. Nos, szeretnék becsületből valami szépet írni erről az élményről, de sajnos nem megy. A zenét szinte nem lehet hallani, mert az óratorony a forgalmas főúton van, ebből következően 10 másodpercenként megy el előtte egy teherautó. A mechanika a legegyszerűbb, amit el lehet képzelni. Nagyrészt abból áll, hogy kinyílik egy ajtó és mögötte van egy bábu. Közben valószínűleg a színdarabból hallanánk idézeteket, de a már említett forgalom miatt ezt nem tudom megerősíteni, mert semmit nem értettünk belőle. A csúcspont, hogy két bábu egymás mellett egy sínen előrejön, majd visszamegy. Szerintem Svájcban már a XV században jobbakat csináltak. De legalább csak 20 percet pazaroltunk el erre az életünkből. Mert, hogy értelmetlen időpazarlás volt, az teljesen biztos.

Ezen az estén ismét azt választottunk, hogy főzünk magunknak, vettünk is egy szuper BBQ tálat, steak, sonka, rák, kolbász, minden volt rajta, mi szem szájnak ingere. Bár rettentő kajaszag lett kis lakunkban, azért megérte, mert cserébe nagyon finom volt.

A mai napunk a vártnál is jobban sikerült, gyönyörű volt az utunk és mesebeli tájon kirándulhattunk.Erre voltunk ma. Érdemes megnézni, hogy az Egmont Nemzeti Park szinte tökéletes körben veszi körbe a vulkánt. Ott sötétzöld erdő van (ez az eredeti vegetáció) azon kívül pedig mindenütt legelők. Jól látszik, hogy ha nem lennének birkák meg marhák, bizony az egész táj erdős lenne.

januar_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nzfamiliytrip.blog.hu/api/trackback/id/tr4912393219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappito · http://pappito.com 2017.04.04. 01:42:02

a 43-as út Stradford és Taumarunui között megy. gondolom a közepét azóta sem aszfaltozták le :) voltunk ott motorozni (www.pappito.com/2010/10/27/motor-the-forgotten-world-highway/)

zdyzs 2017.04.04. 05:57:03

@pappito: Bizony nem, szerintem nem is lenne érdemes. Ott úgyis mindenki lassan menne, mert gyönyörű a táj. Persze pont ott sikerült szarul beállítanunk a GoPro-t, ezért arról a szakaszról nincs képünk. Kár, mert tényleg nagyon szép volt.
A link amit megadtál sajnos nem működik. ("Úgy tűnik, ezen a helyen nincs értékelhető találat. Talán egy újabb keresés segíthet."). Rákeresve meg lehet találni a bejegyzést, de a linkkel nem.
Az "u" betűt beleraktam Taumarunui-ba, sehogy nem tudok zöldágra vergődni ezekkel a maori nevekkel, valami mindig kimarad belőle, vagy felcserélem a betűket.

pappito · http://pappito.com 2017.04.04. 09:51:57

@zdyzs: meh, kifelejtettem egy space-t a / és a ) közül, bocsi

a mori helységnevek is megszokhatók, nem hangzanak hülyébben, mint a skót vagy ír helységnevek :)

nem tudom merre vagytok, de keressetek valami melegvizes helyet és bekkeljétek ki a holnapot, nem túl biztató az időjárásjelentés
süti beállítások módosítása