Egy egészen kivételesen szuper nap után január 3-án NZ élmény-fővárosa Queenstown felé vettük az irányt. Eredetileg azt terveztem, hogy majd ott is alszunk, de nagyon nehéz volt oda előre szállást találni. Még szeptemberben keresgéltem és már akkor alig volt értelmezhető áru szoba, végül egy igazi backpacker helyen foglaltam le 6 ágyat, mert ott hatágyas szobákban árulták egyenként az ágyakat és még a plusz egy ággyal együtt is jóval olcsóbb volt, mintha másutt akár négyágyast néztem volna. Kiderült azonban, nem tudják garantálni, hogy egy szobában legyen mind a hat ágy. Mivel a Tripadvisor-on elég érdekes történeteket olvastam arról, mik is mennek ebben a hotelben az éj leple alatt, inkább töröltem a foglalást. Viszont november végén (mikor ezt megtudtam) az interneten már csak 1000 dollár/éj környékén voltak szállások ötünknek, ezért lemondtunk arról, hogy a bulivárosban lakjunk. Mint később kiderült, ez az egyik legjobb dolog volt, ami történhetett velünk, de erről később.

Queenstown a Wakatipu-tó partján van, amely a Déli-Alpok keleti oldalán terül el. Kb. fele akkora, mint a Balaton, viszont sokkal mélyebb, akár 380 méterre is le lehet benne merülni, ha valaki akar (és bírja a hideget). A környező hegyek miatt még NZ-on belül is a híresen szép helyek közé tartozik. A tó déli részén fekvő hegység neve egyenesen „Remarkables” (figyelemre méltóak, jelentékenyek), a partján végigfutó út pedig minden útleírás szerint az egyik legszebb az országban. Ezt szándékoztunk végigmenni mi is, egészen a tó végéig, Glenorchy apró településéig.

Útban Queenstown felé

Queenstown-ba beérve megtapasztaltuk első és egyetlen forgalmi dugónkat. Ezekben a napokban -  abszolút főszezonban voltunk ott – minden bizonnyal ki lehet tenni a „megtelt” táblát a városkára. Kilométereken keresztül csak vánszorogtunk a kocsisorban. Olyasmire gondoljatok, mint mikor péntek délután akartatok átmenni Akarattyáról Kenesére (még az elkerülő út megépítése előtt). El is határoztuk, hogy terveink ellenére magában Queestownban nem állunk meg, ezért legnagyobb sajnálatunkra nem tudok beszámolni róla, milyen a szteroidokkal felpumpált Siófok.

Queenstownban gyakorlatilag minden létező extrém sportnak hódolni lehet - bungee jumping, siklóernyőzés, motorcsónakozás 10 centis vízben ezerrel, Zorbing-ot  (nagy műanyag labdában legurulni a hegyről) stb. Mondtam, nagyon jól élnek ezek a NZ-iak, hogy ilyenekre is van idejük és pénzük.

Ez volt a dugó

Ahogy kiértünk a városkából egy csapásra eltűntek az autók. Ennek ellenére, teljesen igaza van minden internetes cikknek, a Quenstown-Glenorchy út lenyűgöző. Imponáló felhőket kerget a szél a megkapó hegyek felől a tó felé. Ahol a felhők közötti réseken kisüt a nap, a tó vize valószerűtlenül türkizkék lesz, állandó fény-árnyék játékot rajzolva az egyébként sötét vízre. Percenként meg tudtunk volna állni fényképezni.

Glenorchy egy 363 lakosú (2013-ban, de most sem lehetnek sokkal többen) apró település, ahol a Dart és a Rees folyók beömlenek a Wakatipu tóba. Igazából semmi különös miatt nem jöttünk ide – kivéve persze a lélegzetelállító tájat. Kicsit továbbmenve Paradise-ba jutottunk volna, de Mennyországig nem mentünk el, megelégedtünk azzal, amit ott láthattunk (innen a blogposzt címe, nem nyelvtani hiba a határozott névelő hiánya). Nem csak nekünk tetszett, a környéken számos filmet forgattak, természetesen a Gyűrük Ura több jelenetét is. Rövid sétát tettünk, melynek során számtalan fekete hattyút láthattunk. Nagyon furcsa volt a fehérség szimbólumait fekete tollakkal látni! Mert egyébként pontosan úgy néznek ki, mint nálunk, csak a szín nem stimmel. El tudom képzelni, milyen lehetett, mikor az első telepesek meglátták ezeket a XVIII. században Ausztráliában. NZ-on is nagy valószínűséggel őshonosak voltak, de a maorik kipusztították a fajt (ennyit ismét arról, hogy a kőkorszak szintjén élő emberek harmóniában élnek a természettel). Csak 1860 után telepítették újra a madarakat a fehér telepesek.

Sajnos túl sokáig itt sem időzhettünk, mert az elején említett szállásmizéria miatt el kellett jutni Roxburgh-ig, ami két és fél órányira volt. Az volt a legközelebbi hely, ahol értelmezhető áron volt szoba. Igaz, csak négyágyas, de ezt már máskor is megoldottuk. Nem bántuk, hogy messze kellett menni, mert az út Roxburgh felé is gyönyörű panorámával kápráztatott el minket. Szállásunkra elég későn értünk, de még világosban. Szerencsénkre jó vastag ágyakarók voltak, így Krisztinek szuper ágyat tudtunk csinálni a földön. Ő járt jobban, mert a mi matracaink ismét kényelmetlenül puhák voltak. Ez sajnos teljesen általános volt, minden szállásunkon szenvedtünk az ágyak miatt.

A mai napon is elkápráztatott minket NZ. Azt sem bántam, hogy ma csak egy rövid kis sétát tettünk, a tegnapi nap úgyis elég megterhelő volt fizikailag. Jól esett a pihenés, de mégsem töltöttük az egész napot az autóban. Annyit viszont igen, hogy családom ki tudja aludni magát - természetesen megint szundítottak a kocsiban.

Ennyit volt a mai utunk:

 Az út egy része videón: