NZ-i utunk első állomása Christchurch volt, melynek legmeghatározóbb jellemzője jelenleg az, hogy 2010. szeptember 4-én 7.1-es földrengés rázta meg a várost, majd közel hat hónappal később egy második 6.3-as. Ez a második volt a súlyosabb, mert sekélyebb volt az epicentruma és közelebb is volt a városhoz. 185 halálos áldozat volt és 20 milliárd amerikai dollár kár keletkezett. Számos utórengés és újabb fölrengés sújtotta a várost, 2010 és 2014 szeptembere között 4,558 legalább hármas magnitúdójú földmozgást észleltek. Ez átlagban három földrengés naponta! Ezek legnagyobb része természetesen csak kisebb volt, de kétszámjegyű azoknak is a száma, amelyek ismét komoly károkat okoztak.
NZ pontosan ott fekszik, ahol a csendes-óceáni lemez alábukik az ausztrál lemez alá. Ebből következően földtanilag a világ egyik legforróbb régiója. Részben ennek is köszönhető káprázatos természeti szépsége és termékeny talaja, de sajnos azt is jelenti, szinte bárhol és bármikor lehet földrengés és elég sok helyen van esélye a vulkánkitörésnek is. NZ-i ismerőseink szerint a kisebb földmozgásokkal (értsd 6-os magnitúdó alatt) nem is foglalkoznak, megy tovább az élet, mintha mi sem történt volna. Itt Christchurchben azonban nagyon komoly károk keletkeztek, ami még nagyon látszik a városon.
Itt látszik, hogy az ország pont a szubdukciós zóna tetején van.
Forrás: John Louie Nevada Seismological Lab, University of Nevada, Reno, NV 89557-0141 USA Stuart Henrys and Stephen Bannister Institute of Geological and Nuclear Sciences, Lower Hutt, New Zealand
Mi a város központi parkja mellett foglaltunk szállást. Az ottani nyár eleje révén este fél tíz körül ment le a nap, ezért délután 5 órás érkezésünk ellenére bőven volt még időnk sétálni. Egy rövid és jellegtelen vacsora után (tényleg csak kalóriabevitel volt a cél) át is sétáltunk a gyönyörű parkba, melynek közepén egy botanikus kert is van. Delhi után hármunknak óriási élmény volt ilyen elragadó helyen lenni (lányaik már jobb helyzetben vannak, St. Andrews hasonlóan szép), ráadásul nagyszerű időnk is volt, 27 fok és napsütés. Mint minden angol gyökerű helyen, a botanikus kert álomszép. Nekünk persze a legjobban itt is a mammutfenyők tetszettek. Még a XX. század elején kezdték el őket ültetni NZ szerte, és az itteni klímában szerencsére elég jól megélnek (bár azért voltak nehézségek eleinte) és még gyorsabban is növekednek, mint Kaliforniában. Varázslatos élőlények. Én minden egyes alkalommal teljesen libabőrös leszek, ha megérintem egy ilyen fa törzsét, talán valamelyik korábbi életemben én is mammutfenyő lehettem. Természetesen itt is van pazar rózsakert és milliméteresre vágott hihetetlenül zöld angol gyep.
A park túloldalán egyből a belvárosba értünk, ahol sajnos jól látszott a nagy pusztítás, amit a földrengés végzett, foghíjtelkek mindenütt, építkezés építkezés hátán. Az első épület, amelyet felhúztak, az a „karton” katedrális, mert az eredeti katedrális tornya összedőlt és elég nagy károkat szenvedett. Az újat könnyen hozzáférhető anyagokból építették, a teteje például üregkamrás polikarbonát (olyan műanyag, mint amivel a féltetőket szokták befedni). A késői óra miatt be már nem jutottunk, de talán nem is baj, kintről sem nyűgözött le minket. Képeken megnézhetitek ti is. Az eredeti katedrálist még nem állították helyre, pedig szerintem 4 év alatt már nyugodtan végezhettek volna vele, talán az egész épület instabil lett. Mondjuk ennyi idő alatt már lebonthatták és felépíthették volna. Mindenestre, ha az én városomat „Krisztustemplom”-nak hívnák, jobban igyekeznék.
A Christchurch név keletkezésére több verzió is forog, a legtöbben azt tartják valósnak, hogy az oxfordi Christ Church kollégiumról kapta a nevét, ahol az egyik alapító tanult. Egyébként NZ harmadik legnagyobb agglomerációja és az 1840-es évek elején érkeztek ide az angol telepesek. Nincs hosszú történelme a városnak, bár a maori őslakosok állítólag 1250-től laknak erre. De ők nem itt rendezkedtek be.
Más nevezetességet keresve sem találtunk, még megnéztük a Re:Start Mall-t, ami egy konténerekből épült bevásárlóközpont és szintén a földrengés utáni időkben épült a teljesen romba dőlt korábbi helyett. Jellemző, hogy a katedrális után azonnal a vásárlás templomát újították meg. Ekkorra már kilenc óra lett és a lemenő nap sugarai meleget már nem adtak, viszont feltámadt a szél. Bennünk elkezdett dolgozni a közel 30 órás repülőút fáradtsága is, ezért gyors tempóban visszatértünk a motelünkbe. Mondjuk NZ-on nem is nagyon lehet andalogni mikor az ember átmegy a zebrán, volt olyan, ahol a kétszer négy sávos utat átszelő gyalogátkelőnél 5 (azaz öt) másodpercig volt zöld a gyalogosoknak. Ennyi idő alatt még mi is max. a felezővonalig jutottunk. Az idősek biztos nem járnak gyalog. Vagy levitálnak, nem tudom.
Másnap terveim szerint kilenckor keltünk volna, de 11-kor ébredtünk. Nem mondom, hogy pihentető alvás után, mert az ágyak olyan rettentően puhák voltak, hogy állandóan felébredtünk. Komolyan mondom már gyanakodni kezdtem, hogy vízágy (és a motel nem elsősorban alvásra van tervezve hanem valami egész másra – de nem, meggyőződhettem róla, hogy rugók feszülnek alattunk, csak nagyon-nagyon lágy rugók), mert ahogy a kedvesem megmozdult álmában, én is hullámszerűen mozogni kezdtem. A vége mindig az lett, hogy teljesen összecsúsztunk egy vályúba az ágy közepén. Nagyon nem bántuk a késői kelést, az első napot úgyis az akklimatizációra szántam, semmi nem volt aznapra betervezve.
Mivel Christchurch központját már előző nap megnéztük és megbizonyosodhattunk róla, hogy semmi, de semmi látnivaló nincs, inkább a Banks-félsziget felé vettük az irányt, ami Christchurchtől olyan 75 km-re van (legalábbis a központja Akaroa). Ez egy festői szépségű tengerbenyúló félsziget, amelyet a vulkánok hoztak létre sok ezer évvel ezelőtt, számtalan kisebb és nagyobb öböllel,. Sajnos ezen a napon már rendes NZ-i nyár fogadott minket: 15 fok és szitáló eső. Emiatt a gyönyörű táj kevésbé volt festői, de azért így is felséges panorámákban volt részünk.
Egészen Akaroa-ig autóztunk, amelyet francia telepesek hoztak létre. Még akkor indult el ide egy francia bálnavadász letelepedni, mielőtt az angolok kiegyeztek volna a maorikkal és kemény 40 (akkori) fontért megvette a maoriktól a földet. Nem volt szerencséje, mire visszaértek Franciaországból, az angolok már kitűzték ide a zászlajukat (egyes források szerint mindössze két nappal előzték meg a franciákat). Ennek ellenére a francia telepesek itt maradtak és a kisváros (állandó lakosság 624 fő, ami nyáron 15,000-re duzzad fel!) mind a mai napig rendkívül büszke francia gyökereire. Őszintén szólva ebből az égegyadta világon semmi nem látszik, mikor az ember odaér. Ha nem hangoztatnák úton-útfélen, hogy ez egy francia város, senki meg nem mondaná. Pontosan úgy néz ki a városka, mint bármely másik NZ-on. Annyi különbséggel, hogy ez egy totális turistacsapda, szerintem 610 fő a turistákból él, a maradék 14 meg belőlük. Hatalmas óceánjáró hajók horgonyoznak le az öbölben, amelyekről ömlenek le a turisták. Meg nem tudom mondani miért, mert látnivaló semmi nincs a környező gyönyörűséges tájon kívül, de azt a hajóról is ugyanúgy látni lehet. Az igaz, el lehet menni delfin-túrára, ahol állítólag lehet úszni a nagyon ritka Hector-delfinekkel (a legkisebb tengeri delfinfaj) meg – mint szinte mindenütt NZ-on – sok túraútvonal van. Mi a delfineket kihagytuk (valahogy nem akaródzott senkinek sem a 15 fokos levegőből a 14 fokos vízbe belemenni), de egy (nagyon) rövid gyalogtúrát bevállaltunk, aztán inkább szépen visszavezettünk Chirstchurchbe a régvolt vulkáni kráterek peremén végigmenő lenyűgöző úton (egy website szerint a 10-ik legszebb út NZ-on, pedig ebben aztán óriási a konkurencia!) és még egyszer elsétáltunk a botanikus kertbe. Ez volt első másfél napunk NZ-on.
NZ-i utunk nagy részében ment az SJCAM (ez olyan, mint a GoPro) a kocsiban 5 vagy 10 másodpercenként felvételeket készítve. Ezeket összefűztem, így a legtöbb poszt végére fogok tenni egy-egy 2-5 perces videót az aznapi útjainkról.
music by longzijun
