A mai napról (2017 legelső napjáról) túl sokat nem tudok írni, mert nagy részét a kocsiban, utazással töltöttük. Ezért úgy gondoltam írok néhány sort általában NZ-ról. Ami eszembe jut és esetleg hasznos vagy érdekes lehet másnak is.
Ennyit mentünk ma
Először is azt a nem is költői kérdést fogom feltenni, miért is élnek olyan jól az NZ-iak? Mert nagyon jól élnek. Az egész ország rendezett, nekünk turistaszemmel úgy tűnt, mindenki nagy jólétben él. Talán csak Wellingtonban találkoztunk néhány kevésbé jólszituált emberrel. Másutt minden takaros és rendes volt. Persze mi elsősorban „turistás” helyeken jártunk. De ez más országban is így van, és még Amerikához képest is volt különbség, NZ javára. Mindent lehet kapni de minden nagyon drága. A szállásokat nem is fogom kivesézni, mert az abszolút főszezonban voltunk, amikor minden hotel az egekbe srófolja az árakat, de a napi dolgok is néha már fájóan sokba kerülnek. Egy liter tej például 2,1-3,5 NZD, ami alsó hangon is 420 forint. A legolcsóbb sör leárazva volt 2 NZD (és itt Tesco gazdaságosra gondoljatok), de ami már elfogadható minőségű volt az simán került 3 dollárba – 3 decinként. A mekiben egy menü 10 NZD – 2000 forint felett. Ami pedig már a nevetséges kategóriában volt az a gyümölcsök ára. Nyár elején voltunk, tehát abszolút szezonban. Egy kosár eper (kb 15 deka) 4 NZD - 840 forint, ugyanennyi cseresznye 9 NZD – ez kilónként több mint 12ezer forint!!!
Ahhoz, hogy ezeket az árakat az ott élők meg tudják fizetni, megfelelő vásárlóerő is kell. Azaz, az új-zélandiak biztosan sokat keresnek. Amit nem értek. Nem tudom, miért tudnak az NZ-i cégek olyan sokat fizetni, hogy dolgozóik meg tudják engedni maguknak nem csak az alapvető dolgokat, de a 195 dolláros kajakozást (kb 3 óra), a 200 dolláros bungee-jumpingot (nem vicc, 40.000 forintot köhöghetsz ki, hogy szívasd magad!!), vagy a 8-9 dolláros sört egy pub-ban. NZ-on ugyanis semmi nincs, ami valami rettentően kellene a világnak. Nincs aranyuk, nincsenek ritkafémek, olaj és gázszükségletüknek 70%-át importálni kénytelenek. Legnagyobb exportcikkük a tej és tejtermékek. Ebből mondjuk brutális mennyiséget adnak el, a teljes világpiac 30%-a az övék! De azért a tejtermék nem az, amin jellemzően óriási profit lenne és meg lehetne belőle kegyetlenül gazdagodni. Abban pl. egészen biztos vagyok, nem tudják 400 forintnak megfelelő valutáért eladni a világpiacon a tejet (mint saját hazájukban). Külföldi turistából sincs végtelen, hiszen elképesztően messze vannak mindenkitől.
Szóval adott egy apró ország (lakosság 4,5 millió) a világ végén (de tényleg!), amelynek nincs semmi természeti kincse, melyekből szuperül meg lehetne élni és az ottaniak mégis nagyon magas életszínvonalat tudhatnak magukénak. Én nem tudok mást elképzelni, mint azt, az anyaország (a bevándorlók többsége az Egyesült Királyságból származik) ár- és bérszínvonalát „megörökölték”. Most pedig ugyan minden nagyon drága náluk, de sokat is keres mindenki, ezért van miből kifizetni. Mondanám, kövessük mi is ezt a modellt kis hazánkban. Kerüljön minden háromszor annyiba, de emeljük meg mindenkinek a fizetését is a háromszorosára. Nem változna semmi, mindenki ugyanúgy élne, viszont ha külföldre mennénk minden olcsónak tűnne. Szerintem gyakorlatilag ez van NZ-on. Jól hangzik, de sajnos nálunk mégsem működne. NZ-on ugyanis mindössze a GDP 40%-át teszi ki az árukereskedelem (export-import együtt), mi viszont a világ egyik legnyitottabb gazdasága vagyunk, nálunk az áruforgalom a GDP 157%-a. Azaz mi hiába is tudnánk egymásnak drágábban adni a megtermelt javainkat, mivel azok legnagyobb része a világpiacon talál gazdára és ők nem fizetnének többet, hamar csődbe mennénk.
Mivel NZ-on elsősorban egymásnak adják a portékáikat, ez működik. Nagyon jól működik. Ehhez persze hozzájárul, hogy minden bizonnyal a világ leghatékonyabb mezőgazdaságát működtetik, mert az ottani marha és birka gazdák semmilyen támogatást nem kapnak, mégis versenyképesek tudnak lenni az agyonszubvencionált EU-s meg amerikai parasztokkal. Belátom, sokat segít, hogy egész évben enyhe idő van és sokat esik az eső, azaz a tehenekkel nem sok mindent kell csinálni a fejésen kívül. Ami valószínűleg mégis a legtöbbet számít, hogy NZ negyed-magyarországnyi területtel nagyobb ország, mint Nagy Britannia, Angliában pedig tizenkétszer (!) annyian élnek. Vagy ha másképp nézzük, majdnem háromszor akkora, mint kis hazánk és fele annyian sem laknak ott. Azaz föld van bőven, óriási területeken gazdálkodhatnak. Ja, külön bónusz, hogy a relatíve nem is annyira régen kialudt vulkánoknak köszönhetően a föld nagyon termékeny.
A végeláthatatlan birka-, marha- és szarvaslegelők - igen, bármilyen meglepő (nekünk legalábbis nagyon az volt) NZ-on a szarvasokat ugyanúgy tartják, mint a marhákat, békésen legelésznek a kerítéssel elkerített füvön – érdekében itt sem voltak szívbajosak a korábbi telepesek, simán felégették az őshonos erdőket. Ebben nem voltak egyedül, mert a jóval korábban érkezett maorik ugyanezt csinálták. Az ember megérkezése előtt a két sziget 90%-át sűrű erdők borították (melyek egyébként egészen varázslatosan néznek ki). A maorik 500-600 év alatt az erdők egyharmadát kiirtották. Aztán jöttek a fehér telepesek és röpke 150 év alatt sikerült újabb 33% erdőt eltüntetni. Az angoloknak volt tapasztalatuk az erdőirtásban, saját szigetükön szinte teljesen eltüntették az őshonos erdőket - jóval hatékonyabbak voltak. Na, ez nem csoda, mert a maorik még a XIX sz. elején is a kőkorszakban éltek. Szó szerint. Mikor Abel Tasman megjelent a szigeteken, az ott élő törzsek fa és kőbunkókkal irtották egymást, nem jutottak el még a fémek készítéséig sem.
A maorik szorgos erdőirtó tevékenysége jól mutatja, teljesen fals elképzelés, hogy a primitív népek nagy harmóniában élnek a természettel. Ez egy olyan mítosz, amelyet a fejlett nyugati világ talált ki. Tudom, ezzel nagyon nem vagyok politikailag korrekt, de szerintem a természet erőforrásaira vigyázó, az elejtett vad lelkének köszönetet mondó ősember (a paraszti lét romantikájával együtt) nagyrészt kitaláció. Ha ez igaz lett volna, akkor hogy a fenébe sikerült ennyire kihasználnunk a természetet és elbaltázni a dolgokat? Miért nem élünk még most is boldog harmóniában a természettel? Óriási logikai bukfenc van itt. Hogyan lettünk jólelkű gyűjtögető ősközösségből kizsákmányoló, vadkapitalista elnyomók? Nem mondom, elképzelhető, esetleg voltak természettudatos törzsek is, de szerintem a nagy többség annyit ölt, rabolt, vadászott, gyűjtögetett, amennyit bírt. És minden jel szerint ők voltak a sikeresebbek, mert jelenleg ők (mi) vannak túlnyomó többségben. Persze azt is megértem, egy ilyen kizsákmányoló sztorival nem lehetne 2,7 milliárd dollár bevételt hozó filmet forgatni egyszerű, de szeretetreméltó kék emberekről, akiket még maga a Teremtő is megsegít.
Na, nagyon eltértem a témától és a poszt is kezd nagyon hosszú lenni. Röviden arról, hogyan töltöttük a napot. A késői elalvás miatt nem indultunk korán, elmentünk az Otago-félszigetre, amely Dunedin kikötőjét védi a tengertől. Nagyon hangulatosan kanyarog az út az öböl partján, néhol másfél méternyire a víztől. Úgy látszik NZ-on is felnőttként kezelik az állampolgárokat, mert korlát sehol nem volt, elég egy kicsit elbambulni és már meg is fürdött az autó a tengerben. Célunk az volt, hogy megnézzük az egyetlen olyan albatrosz fészkelőhelyet, amely értelmezhető méretű földdarabon van, konkrétan az Otago-félsziget csúcsán (A többi nehezen megközelíthető szigeteken van az óceán közepén - na ja, nem hülyék az albatroszok). Kiderült, az óriási madarakat csak vezetett túra keretében lehet megnézni, amire 2,5 órát kellett volna várni – ezt inkább kihagytuk. Így is érdekes volt a kis múzeum, ahol mindenfélét megtudhattunk a madarakról meg a környékről. Például azt, a vélt orosz fenyegetés miatt még a XX.sz. elején építettek egy olyan ágyút, amely a félsziget csúcsán jól eldugva egy bunkerban „lakott” és csak veszély esetén emelkedett volna ki, hogy elrettentse az ellent. Nem tudtam követni a gondolatmenetet, abszolút nem világos, milyen megfontolásból dugták el az ágyút, de nem is kellett soha megtudni volt-e értelme a nagy konspirációnak, mert az oroszok nem támadták meg NZ-ot. Ha jól tudom soha senki nem vette a fáradtságot, hogy a világ eme eldugott szegletét megpróbálja elfoglalni.
Ennyire - vagy ennél is közelebb megy az út a tengerhez.
A majdnem-albatrosznézés után szépen átszeltük a déli szigetet kelet-nyugati irányba, mert szállásunk Te Anau városkájában volt, közel a nyugati fjordokhoz. Te Anau (ejtsd Teánu) valószínűleg teljes mértékben a turistákból él, gyakorlatilag a sok hotelen és az ott alvókat kiszolgáló kötelező szupermarketen, kávézókon, éttermeken és utazási irodákon kívül nem sok minden van. Ez a legközelebbi szállás a Fjordlands Nemzeti parkhoz, tele is volt hasonszőrű kirándulókkal. Sétáltunk egy kicsit a városkában, főleg a hatalmas tó partján, aztán hamar nyugovóra tértünk.
Ez volt a mai utunk:
music by longzijun
